Lovagrendi krónika XXII. fejezet, IV. ének

XXII. fejezet, IV. ének, 1. vers

„Sejj a mi lobogónkat fényes szellők fújják,
Húsz éve rá van írva “Éljen a szabadság!”.

Immáron húsz esztendeje annak, hogy a Kisrabló étterem egyik eldugott asztalánál megalapult az a Lovagrend, mely azóta ki tudja, hány ember életét változtatta meg… Harsogjon a Vivát!

Természetesen eme nemes évforduló ünneplést kíván maga után, melyet Sir Lendocius és Sir Rudolfus érez leginkább feladatának – s így történt, hogy a páros belevetette magát a Lovagi Torna összehívásának, melynek időpontja legyen április bolondos hava, helyszíne pedig mondjuk… hát’ mi más, mint a tavaszi seniortábor!

XXII. fejezet, IV. ének, 4. vers

„Osztán’ nem úgy van az, hogy csak úgy bekóricálunk Bodajkba!”

Nem bizony, hiszen ha már népes seregünk kézhez kapta gyönyörű, frissen faragott korsóikat, akkor már csak betérnek a Bodajk várának lábainál éppen zárni készülő fogadóba!  S amint az hagyományok, gondolkodás s értékrend, úgy a többiek közé való leülés szokása is közös a seniorban: hisz’ olyan sosincs, hogy túl rövid lenne egy asztal…

…vagy túl kevés a bor!

XXII. fejezet, IV. ének, 7. vers

„Sose felejtsd el, honnan jöttél,
Családod nélkül, mond – mire mennél?”

Ladyk, lovagok s apródjaik az egész Lovagi Torna során közösen összegyűlhettek, hogy a rendkívül gyorsan festő úriemberek láthatatlan vászonra vethessék a tán életreszóló köteléket, mely köztük húzódik.

XXII. fejezet, IV. ének, 11. vers

„Megmondták már százszor – jó az öreg a háznál,
S ház alatt értsd most a déli táncot a padnál!”

A dicső alkalomra megérkeztek régi öregjeink is, kik rögtön megmutatták, hogy van még bennük szufla s jókedv bőven! Még delet sem ütött az óra, de ők már harsányan énekelve s padokon táncolva szórakoztatták a tábor ünneplő népét.

XXII. fejezet, IV. ének, 16. vers

„Edward király, angol király, vágtat fakó lován,
“Hát ezek a teánkkal mit művelnek!?” – döbbenti meg a látvány.”

Páran úgy gondolták, hogy az időjárás s az alkalom is megfelelő egy kis fürdőzéshez, így hát betonbiztos gödröt ástak, felöntötték forróvízzel s belemártották habtestüket. Az már csupán részletkérdés és temészetesen eposzi túlzás, hogy a teafőzés művészetének ezzel egy időben… s helyen fogtak neki.

XXII. fejezet, IV. ének, 21. vers

„Üsd, vágd, edződjön a kard s az acél,
Egy ősi mesterség oktatása – most az a cél!”

Ha már Lovagi Torna, úgy messzi földről érkezett kardvívók csoportja tanít minket mindenféle fortélyra, melyeket aztán mi magunk is próbálunk – saját képességeinkhez képest… – a legjobban elsajátítani.

XXII. fejezet, IV. ének, 25. vers

„No, hát ez lönnénk mi – a Lovagrend!”

A fürgén festő piktorok ismét munkába álltak, hogy az egész díszes társaság felférjen egy óriási vászonra, üzenve az utókornak: 20 év után is itt vagyunk, együtt vagyunk, harcolunk s vigadunk.

XXII. fejezet, IV. ének, 30. vers

„Finom volt, finom volt, az tény s való,
Húsból ‘mi nem volt tán, az egyedül a vadló.”

Mennyei lakoma került a díszesen megterített s gyertyafényben megvilágított asztal egészére, melynek a tábori népség rögtön neki is látott. Ahogy francia harcostársaink mondanák: Bon Appétit!

XXII. fejezet, IV. ének, 36. vers

„Nos, kedves Nagymester úr, itten ez a torta,
Százfelé kéne vágni, hogy oldja meg, mondja?!”

Nos, leginkább sehogy, de nem is baj, hiszen a birtokában nyugvó Kard kisegíti hordozója dolgát még az ilyen éhséges időkben is. Így lakott jól a XX. születésnapját ünneplő Lovagrend a ünnepeltnek járó tortából.

XXII. fejezet, IV. ének, 42. vers

„-Krónikás urunk, igyon már Ön is egy keveset!
-Köszönöm nem, úgy nem lesz kész a feje…”

XXII. fejezet, IV. ének, 46. vers

„Hogy este mi történt? Azt senki fia nem tudja…
“Érdekes egy fickó volt” – döncögi a cafétéria…”

Másnap ki-ki a maga helyén felébredt, utoljára meghúzta fából vésett korsóját, majd pedig az abba belefaragott címer láttán, magasztos érzések közepette útnak indult…

… gondolataik pedig már a következő évforduló megünneplésén jártak.

XXII. fejezet, IV. ének, 50. vers

„Na és belőlem mi lesz? – kérdezte a harcsa.”

Paprikás! – hangzott az egyöntetű válasz a lelkes társaságtól, kik úgy gondolták, még élvezik Bodajk várának vendégszeretét a következő reggelig…

XXII. fejezet, IV. ének, 51. vers

„…s kik lennénk mi, hogy ezzel egyáltalán vitába szálljunk?”

A krónikások, kiknek nevét fedje örök homály,
s
Sir Andreas Chorongus Italicus Borvirághus Wundershakeus IRC Magister Maximus,
a Lovagrend Narniai Küldötte