Lovagrendi krónika XXIII. fejezet, XI. ének

XXIII. fejezet, XI. ének, 1. vers

„Mint megannyi szorgos hangya szerte a bolyból,
 Útnak indul sok bátor, el a szeretett honból.
Ki-ki villanyparipán, gyalog vagy sárkányháton
 Próbál átjutni nehézkesen az fránya vágányzáron.”

Újra eljött November vége, mi pedig századmagunkkal útnak indultunk Királyrét ködös mezejére. Eddig sosem látott létszámmal igyekeztünk lejutni, hogy megünnepelhessünk egy újabb, eredményesen zárt évet és újra vezetőt válasszunk magunknak.

“Ahány senior, annyi útvonal!” – tartja az ősi bölcsesség, amihez természetesen tartjuk mi is magunkat. Egy sikeresen levezényelt Nyílt Nap után voltak, kik a már jól ismert s bevált partyjáratot választották. Egyesek követték hazánkban mostanában elhíresült szólás-mondást, így hát a “Csak egyszer élünk!”-elvet követvén gyalogszerrel vágtak neki a hosszú útnak, mely az Kollégiumtól egészen a villamosparipák istállójáig vezetett. Kalandos útjuk során a paripák hol lerobbantak a Petőfi család hídján, hol visszafordították őket, hol földalatti alagutakban terelték őket oda-vissza.

Mindenesetre sikerült letévednünk valahogyan Királyrét méltatlanul elfeledett Fatornyos fogadójába, ahol aztán felgyorsultak az események…

XXIII. fejezet, XI. ének, 4. vers

„Csapd föl a hordót, bontsd ki az üveget!
 Kinti teraszról benti muzsikára fülelek
Izgulni? Ugyan! Ráérünk majd pár óra múlva!
Gyere addig bajtársam, igyunk valamit a pultba’!”

Amíg bölcs lovagjaink zárt ajtók mögé burkolóznak, addig a tábori sereg vigad, mulat, kipiheni az egész éves fáradalmakat. Igazi fogadós hangulatot sikerült teremteni megannyi fiatallal karöltve, no meg persze az elmaradhatatlan vacsora is rottyogni kezdett.

XXIII. fejezet, XI. ének, 5. vers

„Feltárul az ajtó, de nyílik-e vajon másik?
 Fáklyaláng fényében most senki sem fázik.
Csöndet intő szellő fut végig a barátokon,
S várva várják, vajon ki jut át a bejáraton…”

Hosszas tanakodós után végül Sir Andreas berekeszti a lovagi keresztalt s társaival együtt a patakpart felé veszi irányt. A tábor kíváncsi  s izgatott népe követi a lovagokat, kiknek élén a szóban forgó Sir apródi s lovagi próbára hívja az arra méltóakat. Ők ezúttal név szerint Dóri, Yoshi, Dzsimbó, Regi, Szaddam, Taki, Prímás, Balu és Pyce, valamint Ramcsi, Nono, Gabó és Tüdő. Regit és Prímást sajnos egyéb, nagyvilági komisz dolgaik elszólították a táborból, így ők majd egy másik helyen s időben bizonyíthatják rátermettségüket.

A holnap kalandos s hosszas próbákkal kecsegtet, így hát a felkért harcosok pihenéssel és mentális felkészüléssel töltik az éjszakát. Egytől egyig, bizony.

XXIII. fejezet, XI. ének, 7. vers

„Ellenség ha elődbe áll,
hét legyen, kit előtalál…

Másnap még a próbák megkezdése előtt a Hetek Tanácsa összehívta a táborozók nemes hadját, hogy beszámoljanak előző évükről. A nagy eredményeket tapssal ünnepeltük, a tanulságokat leszűrtük, a jövő… az meg már egyik másik társaság története. Így köszönt le az Úr 2013. esztendejében Endru, Begya, Tüdő, Wictor,  Mókusch, Nono és Goretity.

XXIII. fejezet, XI. ének, 16. vers

„Megláttuk, mit látott a jövőmondó szeme:
nagymesterünk elvész, de hogy mi lesz vele
még rajtunk is múlhat, változhat a sorsa,
hisz ő a lovagrend súlya, sava, borsa.
Sokat gondolkodtunk mi lehet a gondja?
Talán, hogy teste már a holdat is vonzza?

Talán, hogy a teste már a Holdat is vonzza!
a gravitációs mezeje a legnagyobb probléma
Mit számít a lovagrend? Másra kell fortélya.
A gravitációs problémán nem segít a lepel,
mert a kilók száma, mit elfedhet – csak ezer!
Ez még Potteréknél is egy NP nehéz feladat,
de reméljük, ha betakarjuk, Nagymesterünk felavat.

– Kiss Dóri és Dzsimbó fennmaradt sorai a királyréti ütközetből

Anemjóját, ezeknek aztán van vér a pucájukban!” – harsogja másnap az egybegyűlt társaság Dóri és Dzsimbó verses köszöntőjére, mely többeknek könnyeket csalt a szemébe, noha nem meghatottságtól vagy búbánattól.

Ne szaladjunk azonban ennyire előre, nézzük, minek is köszönhetjük eme kedves sorokat a két apródjelölttől. Előző este Sir Rudolfus és Sir Mokus, az idei próbamesterek szörnyű hírt közöltek: a nagymesteri ereklyéket az éj leple alatt mindenféle varázslatos lény eltulajdonította hőn szeretett vezetőnktől, kinek így védtelenül, bujkálnia kell a világ elől. A próbázok feladata, hogy az nemes ereklyéinket visszaszerezzék, valamint Sir Andreast az láthatatlanná tévő lepel alá rejtsék a kalandos út során.

XXIII. fejezet, XI. ének, 24. vers

„Mi vagyunk a lovagok, kik azt mondják: bazaltkocka!
 – Azt értem én, de holvagyok, höhhhh, meg hányóra?
 Sűrű az erdő, bekötött szemmel járj!
– Még egy gonosz gomba kártya, ne már!
Itt a varázsgömb, ki kéne szúrni ökörháton,
– Tényleg azt hiszed hogy én amúgy az ökröt látom?
Isten hozott sárkányszülött, merre visz az utad?
 – Azt én is szeretném tudni, egyelőre irány a patak…
Mi a te neved és mi az, amit te keresel?
– Hőholvagyokhányóra? – ha már te is kérdezel…”

Megannyi izgalmas próbatétel elé állították az este felkért hölgyeket s urakat, akik egytől egyig helytálltak a különböző csatákban. Cövekhez kötözve összegyűjtötték a környék összes bazaltkövét gazdáiknak. Sötét s ködös erdőkben vágták a Zellent, hol a látásviszonyok oly borzasztóak voltak, hogy a közeli vakondok sírni kezdtek. Egymást segítve, nagyobbik a kisebbet hátára véve pusztították el az őrült varázsló mágikus gömbjeit, melyekben rejtett üzenet segítette őket továbbjutásukban. Csapatként együtt dolgozva fogadók, kazamaták s elhagyott várak zugait is bejárták, önmaguk krónikáját írva. Végül elérték a nem véletlenül híres Halálnak Hídját, hol csak a 3 végzetes kérdés helyes megválaszolásával juthattak tovább…

Mindazonáltal arról se feledkezzünk meg, hogy útjuk során szerzett harci sebesüléseiket folyamatosan gyógyították a mágikus erejű Életnek Vizével… Hiába no, ezt az italt mindig a próbázókért s az ő egészségükért készítik! Hősök a nedűkotyvasztók, én mondom, hősök egytől egyig!

XXIII. fejezet, XI. ének, 31. vers

Lendül a pofon, csillan a kard, hangzik a név,
– Drága uram, pártfogoltam kérlek Te légy…”

A hosszú nap után megfáradtan s harci sebekkel gazdagodva négy ifjú áll Sir Andreas elé, ki lovaggá és ladyvé üti az arra méltónak találtatott apródokat. Így lett végül Ramcsiból, Nonoból, Gabóból és Tüdőből

Lady Ramóna Sideeffecta Rasztafari Nasale,
Charlie egyik angyala és lovagrendi hihihi,

Sir Norbertus Buksius Negrus Partius RVT,
a Lovagrend hatTtalmas feje és Mákki,

Sir Gabocius Borvirághus Familia Minorus Frigoris Cervisia Buksius Viridis RFID,
a Lovagrend balszerencséje

és

Sir Tüdcikus Corongus Italicus Borvirághus Wundershakeus Lepus et Magister de Viginti #IRC,
a Lovagrend tábornoka

Hős seniorjaink közül is jó páran megvívtak ma oly csatákat, melyekhez foghatót még egyikőjük sem tapasztalt. Helytállásukért elnyerik egy-egy lovag bizalmát s felvigyázást, valamint a Lovagrendhez való tartozás egyik jelképét: saját korsójukat… Szerepeljen hát innentől kezdve a krónikákban ez a néhány fiatal úgy, mint:

Dóri, Sir Urinorus apródja
Yoshi, Lady Christine apródja,
Dzsimbó, Sir Rudolfus apródja,
Szaddam, Sir Jeszenszky Blasius apródja,
Taki, Sir Andreas apródja,
Balu, Sir Forestus apródja

és

Pyce, Sir Forestus apródja

XXIII. fejezet, XI. ének, 33. vers

„Megfárad az ember, megfárad…
 Kardom leszúrom, szívem meglágyad.
 Kalapom ráteszem, őseink neve rámköszön,
Büszkén harcoltam, tört ránk bármilyen vízözön…”

Sir Andreas immáron másodjára szúrja le nagymesteri kardját Királyrét fagyos földjébe, hogy aztán apródok s lovagok a világtól elzárkózván új vezetőt válasszanak maguknak.

És most várunk…

XXIII. fejezet, XI. ének, 39. vers

„Jó seniorok! Harsogjon a vivát tova, messzi éjszakába,
 Hangereje nem férjen el e krónika egyetlen versszakába’!”

A kerekasztalon két jelölt, Sir Andreas és Sir Rudolfus indult a nagymesteri címért. Hosszas tanakodás után végül a lovagrend Sir Rudolfusnak szavazott bizalmat a következő egy évre, kit felruházva a lovagrendi ereklyékkel pajzson hordozának körbe a Fatornyos fogadó körül. Biztonságosan földet érve végül reggelbe nyúlóan beszélgethetett a gratulálók tömegével, kik odaadóan felvigyázták  fogyasztásának folyamatos fenntartását. Vivát, Sir Rudolfus!

XXIII. fejezet, XI. ének, 42. vers

„A kocsma mögött már a világvége vár,
ahol a győztes a cipőjére pisál.
Gitárok küzdenek jegenyefák felett,
nézem az elrobogó Göncölszekeret.
A kékes sötétben neked koccanok,
a nyelved piszkálja ki azt a mondatot, hogy

A poharam alján ülepedik le
egy adag szplín, amit begyűjt az este.
Szorgos méhek helyett, tücskök zavarják
a kozmosz végtelennek tűnő nyugalmát.
Én meg azt akarom, hogy álljon az idő,
legyen az éjszaka áttekinthető!

Ne érezzem többé a percek múlását,
ragadjon fent a Hold, ne kergesse vágyát!
A sápadt fényben addig gerjesztem magam,
míg ráébredek végre félig ájultan,

hogy a csillagok azoknak ragyognak,
akik nem láttak még hűtlen harcokat.
Intergalaktikus kódokkal üzennek,
és „alkalmas” vagyok rá, hogy megfejtsem őket.

A rossz boroktól olyan érzelgős leszek,
ellágyulva hallgatom a tücsköket.

Torkon ragadnak harmonikus hangzatok,
a zene szép belehalni akarok-
Legyen sötét, legyen örökké sötét,
az éjszaka csillagokig nyíljon szét!

Torkon ragadnak harmonikus hangzatok,
a zene szép belehalni akarok-
Legyen sötét, legyen örökké sötét,
az éjszaka csillagokig nyíljon szét!

A tábor utolsó éjszakájának összefoglalásáról olvassátok a fentebbi sorokat. Most viszont fogy a pergamen, szárad a tinta… búcsúzunk most mi is további szavak nélkül, s legközelebb nyáron térünk vissza.

A krónikás, kinek nevét fedje örök homály,
és
Sir Rudolfus Buksius Negrus Magister Maximus,
a Lovagrend Rénszarvasa, Sir Köpcikus Tükörképe és Batman